Oldalak

2013. július 26., péntek

Hunyadi és a kreativitás

Július 22.-e a nándorfehérvári diadal emléknapja. Azt mindenki tudja, hogy a déli harangszó ennek a győzelemnek köszönhető. De azt tudtad, hogy a győzelem csak egy hajszálon - no meg egy kreatív megoldáson múlott?


II. Mehmed szultán ugyanis iszonyat túlerővel vonult fel a vár ellen. A falakat szétlövette hatalmas ágyúival, szinte sík terepen állt egymással szemben a védők és a támadók serege. A várat Szilágyi Mihály (Hunyadi sógora) védte. Hozzá csatlakozott az akkor már 70 éves, kitűnő szónok Kapisztrán János által toborzott keresztes sereg. És végül, a Dunán megérkezett Hunyadi János hada. Azé a Hunyadié, aki korábban már megismerte a törökök hadi technikáját, és tapasztalt hadvezérként átvette a védekezés irányítását.

Július 21.-én a törökök több támadást is indítottak a vár ellen, és megpróbálták elsöpörni a védőket. Azok éheztek, melegük volt, fáradtak és betegek voltak. A harcok július 4.-én megkezdődtek, el lehet képzelni, mennyi erőt vett addigra már ki belőlük a folyamatos védekezés. Ám visszaverték a támadást, még éjjel is.

Másnap Kapisztrán János seregéből néhány íjász átkelt a Száván, és ott egy dombról elkezdte lövöldözni a törököket. Senki nem adott ki erre utasítást, tulajdonképpen parancsot szegtek. A törökök visszavágtak, mire még többen keltek át a magyarok közül, hogy segítsék bajba jutott társaikat. El tudom képzelni Hunyadi mérgét, amikor azt látta, hogy abban a pillanatban, amikor minden emberre szüksége van a végső, elsöprő roham megállítására, néhányan külön harcba bocsátkoznak. Kapisztrán János el is indult, hogy visszahívja embereit, ám azok csak azt látták, hogy szeretett vezetőjük is átkel a Száván, hiszen csónakba ül! Erre az egész, addigra már fanatizált keresztény sereg megindult, és oldalról támadta a törököket.

Követed a történetet? Eddig semmi jó... Kicsi, kifáradt had, szemben az óriási sereggel, fegyelmezetlen katonák, parancsszegés és fejetlenség... Ilyenkor mit lehet tenni?

A keresztény hadak, és vele Nándorfehérvár is ott veszett volna, ha Hunyadi nem ismeri fel a kínálkozó alkalmat.

II. Mehmed ugyanis nekiindult a dombról támadó Kapisztrán csapatának, és elvonta a lovasságot a tüzérei mellől.

Hunyadi azonnal észrevette a végzetes hibát, lovas csapatával kirohant a várból (vagy abból, ami addigra a várból maradt), és elfoglalta a hatalmas ágyúkat. A törököket így a saját ágyúikkal kergette szét, így ezzel az apró ötlettel mentette meg a csapatait, Nándorfehérvárat, és Magyarországot.

Észrevetted?

A magyar csapatok kitartóan küzdöttek, hittek a céljaikban, ugyanakkor egy kreatív ötlet vezette őket a végső győzelemhez.


Ezért is mondom, valamiért a Magyarországon lakókban kódolva van a kreativitás, ott szunnyad mindenkiben a tehetség. Csak meg kell találnod a módszert, amivel előbányászhatod, amivel mindenkihez eljuttathatod.
Kövesd a nándorfehérvári győzők példáját, legyen a tehetség mindenkié!

2013. július 21., vasárnap

Aki kreatív, az őrült?

Nemrégiben olvastam egy cikket, amely szerint a művészi hajlam és a skizofrénia genetikai háttere igen hasonló lehet. A svéd Karolinska Institute egyenesen azt vizsgálta, hogy a mentális zavarral küzdők között, valamint azok családjában milyen gyakran fordulnak elő művészettel összefüggő foglalkozások. A nagy számú mintán végzett kutatás szerint van összefüggés a kreativitás és a pszichiátriai zavarok között.
A Szegedi Tudományegyetemen dolgozó Kéri Szabolcs pedig évekkel ezelőtt közétette kutatását, mely szerint a skizofrénia és a bipoláris zavar ugyanahhoz a génhez kötődik, mint a kreativitás.
Először megdöbbenve olvastam, hogy két, ilyen nagy nevű intézetben is ugyanarra az eredményre jutottak.

Aztán rájöttem, hogy mindez semmit nem jelent.


Évek óta küzdök pollen allergiával. Az allergia - mint köztudott - jó részt öröklődő tulajdonság, genetikai hajlam. Amikor először jelenkezett, nem akartam elhinni, később évekig harcoltam ellene. Aztán egyszer csak olyannyira enyhült, hogy leállhattam az évek óta szedett szteroidokkal. Amikor babát vártam, teljesen eltűnt. “Lecsökkent az immunrendszered a várandósság miatt.” - magyarázták tudományos háttérrel rendelkező ismerőseim. A gyermek megszületett, az allergia viszont nem tért vissza egy jó darabig. Néha ma is fellángol, néha nem jön elő. Próbálom megfigyelni, mik azok a tényezők, amik súlyosbítják a helyzetet, és mik nyomják el a túlzott immun reakciót. Nem, a mai napig nem találom az allergia ellenszerét. De egy biztos.

Vannak környezeti tényezők, amik rosszabbá teszik a gén által meghatározott állapotot, és van olyan helyzet, hogy egyáltalán nem érvényesül a sejtekben kódolt hatás.

Hogyan is szabhatná meg egyetlen gén egy ember sorsát? Ez marhaság.


A kreativitás nem csak akkor adott, ha megvan benned a “kreatív gén.” Egyszerűen fejleszthető, gyakorlatokkal és eszközökkel bővíthető a kreatív megoldások tárháza.


Van néhány, általam összegyűjtött tipp, amivel rögtön próbára teheted a kreativitásod. Töltsd le a 25 kreatív tippet most!

Az egy darab, bipolaritásra, skizofréniára és kreativitásra hajlamossá tevő gén nem bizonyítja azt, hogy mentális zavarral fog küzdeni bárki, akiben ez a mutáció megjelenik. A környezet, amiben felnő, a társadalom, ami körülveszi, a barátok, a foglalkozása, az, ahogy a mindennapjait éli, sokkal, de sokkal nagyobb százalékban fogják meghatározni azt, hogy kivé válik, mint a genotípus. És - mivel mentális tulajdonságról van szó - igenis nagy szerepe van az egyén döntéseinek is.

Ha történetesen van is hatása a genetikának a kreativitásra, ahhoz, hogy ez a hatás érvényesüljön, nagyon sokat kell az egyénnek is tennie. Az pedig, hogy ezt a kibontakozó kreativitást mire és hogyan használod fel, megint egy sok tényezőtől függő kérdés...


Például írhatsz is, megírhatod a benned lévő gondolatokat, szabadon kiírhatod a megélt érzéseket. Ha kétségeid vannak, hidd el, működhet, olvass erről bővebben a jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamon.

2013. július 17., szerda

Hibázz!

Volt már olyan az életedben, hogy valamit elsőre csináltál, és tökéletes lett?

Semmi próba, semmi teszt, semmi előzetes felkészülés, utánajárás, csak durrbelebumm? És, sikerült?


Szerintem az életben a legritkábbak az ilyen helyzetek.
Valójában nagyon sok ismeretet gyűjtünk be, mielőtt egy-egy cselekedet végrehajtanánk, és nagyon sokszor újból neki kell futnunk valaminek, hogy sikerüljön.

Láttál már kisbabát játszószőnyegen? Ez egy kis takaró, rajta mindenféle érdekes tárgyakkal, ráhímzett mintákkal, esetleg egy ívvel, amiről játékok lógnak le. A baba még nem tud mászni, talán megfordulni se tud, de ahogy megpróbál elérni egy-egy figurát, megkapirgálni egy mintát, úgy tanulja meg, hogyan hangolja össze a szem- és a kézmozgást, hogyan forduljon át hasról hátra, majd vissza, és végül így tanul meg mászni. Nem, nem megy neki elsőre. Másodikra se. De a sok-sok kudarc és hibázás ellenére se volt még olyan egészséges baba, aki örökre a játszószőnyegen maradt volna. Előbb-utóbb lemásznak!

A kisbabától még nem várják el, hogy mindent elsőre, tökéletesen csináljon.


Aztán felnövünk, és arra szoktatnak minket, hogy a hibákért kemény büntetés jár. Sarokba állás, kevesebb sütemény, fekete pont, elégséges osztályzat, kicsúfolás, kiközösítés. És lassan megszokjuk, hogy az előírt keretek között mozogjunk, és elfelejtjük a próbálkozás örömét, elfelejtjük, hogy a hibák nem mások, mint a sikerhez vezető út állomásai.

Szeretnéd újra megtalálni a kísérletezés örömét? Próbáld ki a 25 kreatív tippet most!

Úgy tartják, Edison találta fel az izzólámpát. Az igazság az, hogy ő mindössze egy kábé 50 éve ismert módszert fejlesztett tovább. Másfél évig iszonyat szívóssággal és kitartással próbált megtenni mindent azért, hogy egy laboratóriumi kísérlet helyett a háztartásokban is használható, mindennapos tárgyat készítsen. Eleinte platinadróttal próbálkozott, és nagyon, nagyon sok anyagot kipróbált, amíg eljutott a “szénszálig”. És tudod, mit mondott, amikor már vagy 100 anyagot kipróbált a csapatával, és egyik se működött? “Nos, már 100 anyagról tudjuk biztosan, hogy nem alkalmas a céljainkra. Ez hatalmas előrelépés!” Nem állt meg, hanem kipróbálta az összes további anyagot, több ezer kísérletet végrehajtva, míg rá nem talált a szénszálra.

Manhattan - és az egész világ - a mai napig gázlánggal világítana, ha Edison nem mert volna hibázni.

Ha valamit szeretnél létrehozni, alkotni, láss neki bátran. Lehet, hogy nem sikerül elsőre, de ez csak a tanulási folyamat része. Ne félj attól, hogy hibázol, csak csináld!


Nekem nagyon sok feladatom van most, mivel szeretnék egyre többet írni, a fantáziám termékeit meg is osztani a világgal. Ehhez az is kellett, hogy megtaláljam a jobb agyféltekés kreatív írás módszerét, ami az én utamon egy nagy lépcső volt. Remélem, neked is segíthet, ha érdekel, itt tudhatsz meg róla bővebb információkat.

2013. július 14., vasárnap

Feltöltődni

“ Természet - A környezet azon része, amelyre a kormány nem vet ki adót. Főként költők használják, ihletszerzés céljából.”
Ambrose Bierce

A fáradt ember ritkán kreatív.
Fáradt nem csak a tested lehet, de a lelked is.
Mindenkinek szüksége van időről időre arra, hogy egy kicsit feltöltse az energia készleteit.

Ennek kétségkívül az egyik leghatékonyabb és egyben legolcsóbb módja, ha fogod magad, és kimész a természetbe. A zöld szín bizonyítottan nyugtat, az apró zajok segítenek magadra figyelni, benzingőz helyett pedig friss levegőt szívhatsz.
Ezért mindenképpen igyekezz minél gyakrabban kirándulni, kertészkedni, vagy a köztereken megcsodálni egy-egy fát.

Ha csak 5 perced van, és a közelben semmi zöld felület nem adódik, legalább az elmédet kapcsold ki: nézz a neten olyan képeket, amik erdőt, mezőt, fákat ábrázolnak. Meglátod, az öt perc kávészüneted is szebb lesz, ha nem a falat bámulod közben.

Segítségképpen összegyűjtöttem néhány képet erdőkről, az alábbi linken nézheted meg őket: http://pinterest.com/kovka01/woods-erd%C5%91k/

Aki viszont inkább napfényes, láblógatós, átmelegítő képekre vágyik, annak íme, néhány tengerparti kép: http://pinterest.com/kovka01/beaches-tengerpartok/

Kellemes inspirálódást!

Ha ihletet kaptál, további 25 kreatív tippet tölthetsz le ide kattintva, ha pedig meg is írnád, ami eszedbe jut, irány a kreatív írás tanfolyam!

2013. július 11., csütörtök

Kreativitás kontra szakértelem?

A szakértő egy szemüveges alak, aki unalmasan beszél és bár nagyon ért valamihez, valójában semmit se tud megoldani. A kreatív személy ellenben a semmiből teremt univerzumot, géniuszának nincs szükség száraz ismeretekre, mert úgyis ráérez a megoldásokra. Tényleg ilyen messze lenne egymástól szakértelem és kreativitás? Vagy ez mégsem ilyen egyszerű?


Annyi misztikum lengi körül a kreatív embert, hogy az sokszor már bosszantó. Igen, nem egyszer maguk a valóban kreatív személyek keltik ezt a fölösleges nimbuszt. Van, hogy maga az alkotó se érti, csak valóban megérzi, hogy mi vezet el egy probléma kreatív megoldásához. És tényleg, nem kell érteni ezt a folyamatot, de tudni kell, hogy a semmiből senki, még a legnagyobb lángelme se teremt egy egész univerzumot.

Valójában a kreativitás egy olyan tulajdonság, amit nagyon sok tényező határoz meg.
Ezek egyike pedig nem más, mint egy bizonyos fokú szakértelem, szaktudás.

Igen, jól hallottad, a kreatív alkotáshoz nagyon is szükséges a szakértelem.


Ide kattintva letölthetsz 25 olyan kreatív tippet, amit könnyedén becsempészhetsz a mindennapjaidba!

A sors úgy hozta, hogy már többször volt alkalmam költözködni, és - persze - lakást felújítani. Az első ilyen alkalommal találtunk rá Béla bácsira, a burkolóra. Béla bácsi nagyon sokáig forgatta a járólapokat, majd roppant gyorsan és precízen pakolta le őket. Az eredmény: egy gyönyörű, szemnek szép, arányokat követő, teret tágító módon lerakott kövezet. Élmény volt az előszobába lépni, a konyhában főzőcskézni.

Természetesen a következő alkalommal is Béla bácsit szerettük volna megkérni a burkolásra, de ő már sajnos, nyugdíjazta magát, nem vállalt több munkát. Helyette jött két fickó, akik elvállatak mindent: a festést és a tapétázást, sőt még a gipszkarton térelválasztó elkészítését is. Jó ötletnek tűnt, mivel úgy gondoltuk, így a pár négyzetméternyi felújítás gyorsabb lesz, nem kell megvárni az egyik munkás levonulását, a másik érkezését, hanem folyamatosan, egy kézben haladhat a munka. Nos, az eredmény siralmas lett. Az még hagyján, hogy a járólapokat össze-vissza pakolták le, és a logikus mintát se követték. De naponta háromszor felhívtak minket valamilyen problémával: nem tudták, melyik lap hová való, nem értették, miért kell más színű fúga, gondot jelentett az aljzat egyenetlensége. Szinte folyamatosan felügyelni kellett őket, nekünk, akik szerettünk volna a saját munkákkal törődni. A csúcs az volt, amikor a férjemnek haza kellett ugrania, mert már két órája nem boldogultak a szerintük túl kemény járólap elvágásával. A férjem tíz perc alatt megmutatta nekik azt a technikát, amivel aztán precízen le lehetett szabni a megfelelő méretre a lapokat.


Nyilvánvaló, hogy az utóbbi két fickó csak egy dolognak volt híján: a szaktudásnak.

Nem biztos, hogy ők a hibásak, el tudom képzelni, hogy az a képzés, amit kaptak volt ilyen végtelenül leegyszerűsítve. Megtanulták ugyan, hogyan kell lerakni egy négyzetrácsra egyszerű, négyzet alakú lapokat, egyféle rögzítéssel. De senki nem mondta el nekik - és ők maguk se vették a fáradtságot ahhoz, hogy ellessék mástól -, hogyan kell bonyolultabb feladatokat megoldani, hogyan kell szépen vágni a csempét egy gázvezeték körül, hogyan adja ki az egész mintát a rész... És még sorolhatnám.

Béla bácsi mestere volt a szakmájának. Ahhoz, hogy gyönyörűen, kreatívan rakja le a járólapokat, nem csak átlátnia kellett az egész feladatot, nem csak ötletesen kellett gondolkodnia. Kevés lett volna az is, ha megálmodja a minták és színek ritmusát. Azonban a kisujjában volt az a szaktudás, amivel szép formára tudta vágni a lapokat, megfelelően dolgozta be a fúgát, finoman és precízen alakított ki mindent.
Béla bácsi nem zárkózott el semmilyen ötletünktől, és kíváncsian nézegetett mindenféle katalógusokat, ahol új trendek szerint mutatták be a burkolást.


Ahhoz, hogy kreatívan tudj alkotni, nem elég tehát ötletesen gondolkodni. Nem elég, ha jó a fantáziád, vagy képes vagy új felvetésekkel előrukkolni. (A legtöbben ez utóbbival azonosítják - tévesen! - a kreativitás fogalmát.)

Ahhoz, hogy valóban kreatív személyiség legyél, szükséged van az adott probléma szintjének megfelelő szintű szaktudásra.


Képzeld el, hogy az agyadban a megszerzett tudás úgy helyezkedik el, mint egy-egy kirakós darabka. Egy kis ismeret erről, egy kicsi amarról. Amikor egy feladatot próbálsz megoldani, ezeket az ismereteket ugyanúgy forgatod-illeszted össze, mint a kirakósnál az egyes részeket. De ha hiányzik az 1000 darabos kirakós egy darabkája, akkor hiába illeszted össze a másik 999 darabot, soha nem lesz teljes a kép.


Ezért a tanulás, tudás, önképzés, új ismeretek beszerzése mindig bővíteni fogja a kreativitásodat.



Nincs tehát a semmiből teremtő géniusz, mert a legzseniálisabb ember is felhasználja korábbi tudását az új megalkotásához. A szakértelem nem ellentéte a kreativitásnak, épp ellenkezőleg! A tudás a kreativitás egyik alappillére. És az unalmas, száraz, bármit megoldani képtelen illető? Nos, ő valójában nem tudós, csak tudálékos. A valódi tudós nem ilyen.


Szeretnél egy új szakmát tanulni? Szeretnéd rendezni az eddigi tudásod, úgy, hogy közben a kreativitásod is új szárnyakat kap? Kattints ide, és jelentkezz a jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamra!

2013. július 8., hétfő

Miért van szükséged a kreativitásra?

Mindenki szeretne kreatív lenni, mindenki érzi, hogy ez egy fontos tulajdonság, de kevesen tudják, hogy miért. Lássunk néhány gondolatot arról, hogy mire jó a kreatív hozzáállás, és hogy miért válik egyre fontosabbá.


Hajdanában a kreativitás fogalma senkit nem érdekelt. A középkorban az élet úgy épült fel, hogy a mindennapokban, a tömegeknek nem volt feltétlen szüksége erre a tulajdonságra. A földművelő életmód, a hűbéri rendszer mind előre megszabták az egyén életét: nagyjából az, hogy hová születtél, meghatározta azt, hogy milyen foglalkozást fogsz űzni, milyen körből választasz magadnak társat, kik lesznek a barátaid, hogyan neveled fel a gyermekeidet, és hogyan fognak eltemetni. Az egyház is az “eleve elrendeltetés” elvét hirdette, és hogy minden Isten kezében van, fölösleges tehát változtatni a környezeteden. Minden megmagyarázhatatlan pedig a misztikusság ködébe veszett, és az emberek az ördögök és angyalok kényére-kedvére kiszolgáltatva élhettek.

Bizonyos szempontból ez kényelmes volt, hiszen nem kellett aggódni, kevesebb stresszel járt, ha elfogadta mindenki a kiszabott életpályát. Azonkívül biztonságos kapaszkodókat és támpontokat is adott ez az életszemlélet egy olyan világban, ahol annyi minden volt bizonytalan.

Mára minden megváltozott.


Bár még mindig sok mindent befolyásol, hogy hová születsz és kikkel barátkozol, sokkal többet számít az egyén döntése a mindennapok során. Igen, vannak akadályozó tényezők, de lényegében rajtad múlik, hogyan éled le, hogyan éled meg az életed.

Sokan kergetik a boldogság árnyképét, és tudatosan vagy tudat alatt mindenki szeretne valamiben jobbá válni. Ezt használják ki a reklámok a kristályfehérre mosott ruhákkal, a vidám gyerekekkel, a karcsú és vitális joghurtfogyasztókkal, a csillogó sportkocsikkal és fehér mosolyú, szélben szálló dús hajú családképpel. Igen, mindenki szeretne ilyen tökéletes lenni.

Ez azt is jelenti, hogy minden nap rengeteg döntést kell hoznod, és minden nap rengeteg stressz hárul rád. A reklámok tökéletességét nyilvánvalóan soha nem érheted el, mégis törekszünk valamilyen fajta egyéni boldogságra.

Te is vágysz rá, hogy vidámabbá váljanak a mindennapjaid? Töltsd le most a 25 kreatív tippet, kattints ide!

Az információ bárki számára szabadon elérhető, és bizony hatalmat jelent. Ha helyesen tudod elérni és felhasználni a rendelkezésedre álló tudást, akkor közelebb juthatsz az áhított képhez. Vagy akár átértékelhetsz mindent, hogy a valóságos álmaidat érd el, és ne a reklámok, filmek irányítsanak.

Ma már nem szükséges, hogy otthon nagy könyvtárad legyen, nem szükséges, hogy mindent a fejedben hordj. Sokkal fontosabb viszont, hogy tudd, hol keress meg egy-egy választ, kihez fordulj jó tanácsért, kit kövess, hogyan kutass.

Régen ahhoz, hogy egy problémát megoldj, a már megszerzett tudást össze kellett rakni, a mozaikokat kombinálni, mint egy kirakóst, próbálgatni, nem feladni, amíg meg nem született a kívánt végeredmény.

Ez a mai napig se változott, csakhogy ma már önmagában a tudás megszerzéséhez is kreativitás kell.


Szinte minden nap érkezik a postafiókomba olyan e-mail, amiben valamihez segítséget kérnek: egy afrikai ország bajba került uralkodójának, egy leukémiás kisgyereknek, menhelyen élő kisállatoknak, elveszett kiskamaszoknak... És még ki tudja, kinek és minek. Csak remélem, hogy senki nem dől be ezeknek a trükköknek, bármilyen logikusan felépített átvágások is. Az esetek 99,999 %-ban ugyanis nincs semmilyen bajba került személy az e-mail küldői között, van viszont emberismeretből jól felkészült csaló, aki vagy a pénzünkre utazik, vagy egy klassz kis vírussal szeretné tönkrevágni a gépünket.

Te elhiszel mindent, amit a híradó vagy a rádió mond? Elhiszel mindent, amit olvasol az Interneten? Ugye, nem?

Ma már ahhoz is kreativitás kell, hogy az információt, ami szabadon a rendelkezésedre áll, rendszerezd. Hogy felismerd, és átlásd a kis részek mögötti valódi szándékot.

Igen, sokkal több lehetőség nyílik meg az egyén számára mostanában. De sokkal gyorsabban és sokkal rugalmasabban kell reagálni minden egyes nap ahhoz, hogy a sorsod megfelelően alakítsd, és ne téged irányítsanak. Ha tehát vannak céljaid, és szeretnéd elérni őket, minden nap szükséged lesz a kreativitásra. Ha még nincsenek céljaid, de szeretnéd átlátni az életed, szeretnéd, hogy táguljon a látóköröd, akkor még inkább szükséged lesz arra, hogy kreatívan közelítsd meg a problémákat.

Szerintem ezért lesz egyre fontosabb a kreativitás, és ezért lesz mindennél fontosabb a jövő társadalma számára.

Ha próbáltad már valaha papírra vetni te is a gondolataidat, és szeretnél egy konkrét módszert is, amivel nemcsak a mindennapokban növelheted a kreativitást, de jobb íróvá is válhatsz, gyere el jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamra! Hogy JOBBan menjen az írás, kattints ide!

2013. július 4., csütörtök

Szakadj el az unalomtól!

“Különbözőképp kísérletezni ugyanazzal a dologgal, a kreatív folyamat egyik aspektusa.”
Tina Bruce

Nincs unalmasabb dolog a krumplihámozásnál. Megfogod a kissé földes, rücskös gubót, nekiesel a kiskéssel vagy hámozóval, és tekered, megakad, újra nekifutsz. Mikor készen van, jöhet a következő. Az egész halmot le kell gyűrni, nincs mese, különben nem lesz ebéd mára! Bizony, nem a legkreatívabb munkák egyike.

Nagypapám mindig versenyt csinált a krumplihámozásból: kinek lesz hosszabb krumplihéja egyben? Ez különösen nehéz feladat volt, mivel az ő botélű kiskéseivel borzasztó nehéz volt a hámozás. De azért elég kihívás volt ahhoz, hogy mi, gyerekek is részt vegyünk a házi munkában, sőt, még élvezzük is valamennyire.

Egyik barátnőm apukája pedig kész kis szobrokat állított elő: a lehámozott héj emberke fomájú, vagy állatka alakú volt. Na, nála sose álltunk be segíteni, viszont tátott szájjal figyeltük, hogy mi kerekedik ki a keze alól. Nem, nem ő volt a leggyorsabb krumplihámozó, viszont kétségkívül a legizgalmasabbá ő tette ezt az unalmas munkát.

Szerinted kinek mosolygósabb az élete?


Aki minden nap elvégzi azt, amit a sors kirótt rá, és csak morog, hogy még hányszor és mennyit kell ezzel vesződnie?

Vagy annak, aki megkeresi a legapróbb feladatban is azt, hogyan javíthatna rajta, hogyan tehetné gyorsabbá, szebbé, vagy egyszerűen élvezetessé?

Eltérni a megszokottól nem csak kreatív, de önmagában jó mulatság tud lenni. Megpróbálni valamit másként véghez vinni, mint ahogy általában csináljuk, nagy kihívás. Lehet, hogy először időpocsékolásnak tűnik, de az is lehet, hogy végül egy-egy ilyen próbálkozás éppen hogy a dolgok meggyorsításához vezet.

Összegyűjtöttem neked 25 olyan kreatív tippet, amelyet könnyen megvalósíthatsz, és garantáltan segítenek megszabadulni az unalomtól. Kattints ide a letöltéséhez!

Gondold végig, mi az a mindennapi tevékenység, ami számodra borzasztóan unalmas és felesleges, mégis muszáj elvégezni?

Próbáltad már másképp?
Hogyan lenne jobb?
  • Ha gyorsabban menne, és így előbb a végére érnél?
  • Ha közben mást is csinálhatnál, hogy eltereld a figyelmed?
  • Ha versennyé varázsolod, hogy valami más célt is elérj közben?
  • Ha szebbé, kellemesebbé tudnád tenni az egész feladatot?

Lehet, hogy egyik nap az egyik válasz jön be, a másik nap a másik.

Ami viszont fontos, az az, hogy próbáld ki mindegyik lehetőséget. Próbáld másként. Kísérletezz, játssz bátran, mert ez nem idő- és energiapocsékolás, épp’ ellenkezőleg! Így éled meg jobban a pillanatot, így tudod teljesebbé tenni az életed.

A nagypapám versenyt csinált a krumplihámozásból, az ismerős apuka művészetté nemesítette, a krumplihámozó automata feltalálóját valószínűleg az izgatta, hogyan lehetne gyorsan túlesni az egész folyamaton, én magam énekelni vagy zenét hallgatni szeretek burgonya pucolás közben. (Vagy fejben történeteket írni... :) )

Ha te se szeretsz unatkozni, ne félj kísérletezni, próbáld ki ugyanazt másként! Ez a kreatív megközelítés egyik módja.

Írhatsz például történeteket! Nem tudod, hogyan kell? Eddig azt hitted, az írók csak a csudabogárképzőben születnek? Gyere el a jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamra, és neked is menni fog!

2013. július 1., hétfő

Azért vannak a jó barátok...

Ezt a számot mindig is szerettem. Máté Péter, hát persze, jól dúdolható, fülbe mászik, lehet haverokkal kamaszként egymásba kapaszkodva énekelni, vagy később elmerengve dúdorászni, majd fölhívni egy régi cimbit.

A barátok, a körülötted lévő emberek, a kapcsolataid tényleg fontosak, és ez különösen így van, ha a kreativitásodat szeretnéd fejleszteni.


Nem, nem kezdek el arról papolni, mint olyan sokan: hogy nézd meg, kik vesznek körül, mert olyan leszel te is, és azzá válsz, mint a téged körülvevő 8 ember. Ebben is biztos van igazság, de talán az emberi kapcsolatainkat nem szabad, hogy a karrierünk, vagy rövid távú céljaink mögé helyezzük.
Nem, valóban nem jó, ha olyan emberek vesznek körül, akik lehúznak, akik folyamatosan panaszkodnak, akiknek soha semmi nem elég jó, akiknek mindig csak bajuk van - de a te gondjaidat soha nem hallgatják meg. Ezek a kapcsolatok tényleg elviszik az energiádat, és egy velük töltött nap végére úgy fogod érezni, hogy borzasztóan elfáradtál, még akkor is, ha egyébként alig csináltál valamit.

Ami szerintem fontos, hogy legyenek társas kapcsolataid. Legyenek körülötted emberek, legyenek barátok, legyenek akár ellenségek. (Persze tudd, hogy ki kicsoda, és aszerint kezeld.)

Hol találhatod meg őket?

  • Ott laknak a szomszédodban. Mosolyogj rá az ismerősökre, merj néhány szót váltani a boltossal, a postással, a buszmegállóban várakozva. Nem kell ráakaszkodnod senkire, de néha igazán érdekes egyéniségekre bukkanhatsz a sarki közértben, sorban állás közben.
  • Ott vannak az Interneten. Soha nem volt ilyen könnyű azonos gondolkodású emberekre rátalálni: tetszés szerint válogathatsz fórumok, közösségi csoportok, rajongói oldalak között. Itt azért már vigyázni kell, a szennyest ne itt teregesd ki, és ne itt várj őszinte lelki társra - bár csodák vannak, de könnyen meg is égetheti magát az ember. Ennek ellenére sok támogató, őszinte megoldást kaphatsz egy-egy speciális kérdésre. Nagy előnye még, hogy napszaktól független: akár éjjel is “cseveghetsz”, vagy hajnalban is fórumozhatsz.
  • Ott vannak a telefonodban. Te is úgy vagy vele, hogy az évek során elmentett telefonszámok közül sokat nem hívsz fel, csak évente egyszer? Ha hiányzik valakinek a hangja, érdemes vele beszélni, rácsörögni, biztos örülni fog neki. Soha nem késő egy régi barátságot újraéleszteni.
  • Ott vannak a címjegyzékedben. Hány ismerősödnek van meg a levelezési címe? Bizony, a régi regisztereket lassan eldobjuk, a mobilba és az elektronikus levelezőnkbe csak a telefonszámot meg a mail címet mentjük le. Pedig néha jó tudni, hol lakik valaki, és még jobb érzés lehet neki, ha egyszer nem csak a villanyszámlát hozza a postás, hanem valódi, kézzel írott levelet.

Keresd meg a barátaidat, keresd a kontaktust az emberekkel!

Még több könnyű kreatív tippért kattints ide!

A kreatív agy bizony néha csodákra képes. 

Kétéves kisfiam elől a gumicukrot feltettem magasra, a polcra. Nem szólt semmit, összeszorította a száját, és elbattyogott a másik helyiségbe. Ott megkereste a fellépőt, azt szépen, akkurátusan áthúzgálta a küszöbön, majd kitalálta, honnan éri el legjobban a polc tetejét, odahúzta a fellépőt, fölmászott - ám ekkor még mindig nem érte el a gumicukrot. Akkor elment a játék csavarhúzójáért, és azzal piszkálta a keze ügyébe a nyalánkságot. Én felsóhajtottam: “Milyen kreatív!”


  • Mint szülőnek, az a feladatom, hogy értelmes kihívásokat állítsak a gyerekeim elé, hogy a kreativitásuk életben maradjon, és ne “rosszalkodásra”, hanem később is társadalmilag elfogadott célok elérésére tudják használni.
  • Mint barát, az a feladatom, hogy támogassam az ismerőseimet, hogy merjék előásni a kreatív énjüket, és “hogy az eltűnt boldogságot” visszaidézzem a számukra.
Fejleszd te is a kreativitásod, gyere jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamra!

  • Mint kreatív egyéniség, az a feladatom, hogy legyenek barátaim, legyenek kapcsolataim, amikből merítkezhetek, töltekezhetek.


Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy a szoros társas kapcsolatok (barátok, család) jelenléte nagyban elősegíti a sikeres kreativitás társadalmilag is elismert megjelenését.

Úgyhogy nyomás, menj, és keress barátokat!